Az irodalmi élet, olyan, mint a TSZ. Mindenki beadja a közösbe, amilye van. A legtöbb helyen ki sem/ki is veheti. A haszonélvezet, persze csak keveseké, de az, megélhetés. A többségnek marad a háztáji, maradéké meg az, amit összetanult közben. Meg amit önként, vagy önkéntelenül ellopott. Úgy hívják intertextualitás, elegáns szóval. Sajnálom. Nekem így áll össze. Ne gondold azt, hogy van olyan munka, amit valaki ingyen el ne végezne. Ez olyan, mint az alku. Mindig alkudni kell, ha nem akarod túlfizetni a sípot, mert mindenki, aki elad, erre számít. Persze, vannak kivételek. Azok nem zsidók. mmm...Magyar gyerek elvágta, zsidó gyerek gyógyítja. Síppal, dobbal, nádi hegedűvel mmm.. Az összes kedvencemről, akik hírösök, kevés kivétellel, később derült ki számomra, hogy zsidók. Barbra, Dustin, Cohen, és akik nem voltak annyira világhírűek, de magyarok: Karinthy, Zelk... Hadd ne soroljam! Herczeg Ferenc "úgy ír, mint a víz". Én raszom* a tartalmakat, mint anno Györgyi a nyugdíjpénztárjait, és mint eFTé a verseit desztillálja. A férfiak lélek és immunerősítőt vesznek magukhoz. Ők az orálisok. A virágok genitáliák, a szívek klárisok. S hogy mit is akarok én ezzel? Semmit az égadta világon, csak úgy, egyszerűen, világba kiáltom, mert eszembe jutott, de nem vagyok egyszerű, csak mikor ész-szerű vagyok.
Ahogy öregszem, egyre ritkábban, egyre kevésbé kívánom a halált. Ahogy öregszem egyre könnyebben ejtem ki a számon a szavakat.
*szarom