https://dokk.hu/versek/olvas.php?id=47886
Irigykedve nézem cséká oldalát.
Káén találkoztam vele.
Felismerhetetlenségig átfestette magát.
Az alakja még mindig kifogástalan.
Felnőtt a fia.
Úgy nézem, ketten vannak.
A felhők fölött jár, onnan szórja ránk a mannát.
Többnyire más tartájából.
Talán ő az egyetlen, akit azóta utálok, mióta ismerem.
Talán, mert az árnyékában éltünk, de kilógott a lóláb.
A szőrtelen pata.
Mindig a fényben akart járni.
Eszká jut eszembe.
Vajon rendezte felé a tartozását?
Visszaadta-e a kölcsönöket, amit kiszenvedett tőle?
Eszká, csékának. Hogy világos legyen!
Persze nem kérdezem meg nyilvánosan a fé oldalán, ahol angyalnak tünteti fel magát.
Ördögnek tűnnék fel holdudvara szemében.
Azt hinnék, be akarom sározni. Szeretném, igen.
De nem vagyok olyan, nem vagyok rá képes.
Azt utálom benne a lejobbam, amit magamban is.
Túl sok bennünk a hasonlóság.
Kihasználtnak, kihasználónak lenni, nem ritkaság.
Fenntartva cséká változásának jogát:
A bűn elévül. Mindig "újra kell nemzeni.
Csak az erény örök."