Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Elmaradt Fészbuk bejegyzés

2023-02-14
A VG reggel megjelent cikkére reagálok

Szia! Kedves Olvasóm!

Belevágok a téma közepibe.

Abba kellett volna hagyni a Donbass bombázását, az oroszok gyilkolását, Oroszország provokálását, s akkor most nem lenne az országában háború.
(Akkor most nem egy ennyire hazug, aljas, abszurd világban élnénk. Jó! Tudom! Akkor mással kéne foglalkoznunk.
Azzal, ami a felszín alatt húzódik meg, a felszín alá van rejtve. S mit érnénk vele? Arra sincs sok ráhatásunk.)
De ha nem tették, akkor most hallgassanak az ukrán vezetők, akik belevezették az országukat, a nemzetüket a legnagyobb bajba. Meg bennünket is. A tetteik következményeit vállalniuk kéne, remélem kell is. S nem az ártatlanokra terhelni.
Na persze, aki megtévedt, vagy megtévesztett, netán velejéig romlott, gonosz, vagy annak szolgában áll, az nem nagyon törődik ilyesmivel, az, azt mondom, takarodjon el a Föld színéről. De legalább a képernyőkről, az újságokból, a 
Médiából. Úgy, hogy ezt a cikket, bejegyzést nem is teszem a fészen nyilvánossá. Inkább agyonhallgatom. (Itt.)

Tudom, a világban az erő dönt el mindent. Az győz, akinek a legnagyobb, elég ereje van és irányítani tudja. Amiről én döntök, az  korlátozott, csekély dolog. Édeskevés az események befolyásolásához. Nem is kérdeznek meg engem riporterek. Ezért itt írom le felháborodott véleményemet, amit a Média híreire alapozok. Mert a saját szememmel élőben nem láttam semmit. Mégis felhúztam magam rajta. Aztán lehet nincs is Ukrajnában háború. Csak egy hollywoodi trillert nézek. 

Hozzászólások (0)