Ha most azt a citromízű nápolyit ehetném, amit a sógornőm a békési piacon vett leárazva, annyit ennék belőle, amennyit bírnék, vagy míg el nem fogyna.
Szeretném azt a savanykás-édes ízt a számban.
Nem tudtam eltéríteni róla a gondolatom.
Végül befaltam nyolc darabot.
Elcsentem az alvó férjem mellől a vödröt.
Gyalogolni mentem csigaleves-vacsora után Karamellel a késő éjszakába. Magammal vittem pár darabot. Próbáltam megszámolni, mikor a számba teszem, de nehezen ment. A hasam nagy és feszes lett,
s nem enyhült a séta (3000 lépés) végére sem. Kb. 5 órát sikerült aludnom, amit You Tube videón kezdtem el.
Reggelire 2,5 rántott korpás zsemlét ettem, és 7, megszámoltam, hét citromízű nápolyit.
A legócskábbat.
Fokozatosan csökkentem a tempót.
3/4-ed 3-ig aludtam, s arra ébredtem, piszkosul ég a gyomrom és kellemetlenül erős a fülzúgásom. Ennek nem lesz jó vége így, ha reményem sincs, hogy változtatni tudok, s betartom az orvosi javallatokat. 8,7- es a vércukrom három havi átlaga. Pont mióta hordom a napközis ebédet, s amióta 5500 lépés a heti átlagom.
De mondom: Minek eszik, aki nem bírja?! ;-)
Vagy, sóhajtok: Ilyen ez a nyugdíjas jólét!
Avagy, aki hülye, haljon meg?
Na, majd adnak nekem vírust!
És egyéb közhelyek, magamnak tett beszólások jutnak eszembe, önostorozásképpen.