https://dokk.hu/versek/olvas.php?id=48110
„Hááát, képzeld, már én is ott tartottam szinte.
És ne hidd, hogy elmúlt a veszély.
Újabban, minden nap legalább egyszer,
gondolatban, abbahagytam az írást.
Nincs az a belső "nyomás",
mint mikor csordultig voltam
érzésekkel és új gondolatokkal,
amit úgy éltem meg,
mint egy csodát.
Ami, ráadásul, nem lehet csak az enyém.
Azokban az időkben
akadályt és félelmet nem ismertem.
De mégis-mégis beindult valami súrlódásféle,
mígnem eljutottam az első bukkanókig.
És addig-addig mentem,
míg elegendő leértékelést nem kaptam
...így a csodát elmorzsoltam.
A csodadarabkákat felszívta a világ begye.
S nekem a tököm lett tele
a világgal.
2020.10.15. jegyzés